A szirtifogoly monogám életet él, vagyis egy kakas mindenkor egy tyúkot választ magának. A szabadban évi kilenc-tizenkét sárgásbarna tojást rak, azonban fogságban, ha a tojást mindennap elszedik tőle, húsz-huszonötöt is képes rakni. Fogságban a tojó kevésbé kotlik el, így a madárgyűjtők géppel vagy más baromfifajtákkal keltetik ki a fogolycsibéket. A tojások keltetési ideje huszonegy-huszonkét nap. A csibék fészekhagyók, alig hogy felszáradnak, máris önállóan esznek és isznak. Inkább növényi eredetű eleséget fogyasztanak, de szívesen megeszik az apróbb rovarokat is. Elengedhetetlen a lisztkukac etetése. A kikelés utáni első két hétben óvni kell őket a megfázástól, nyirkos alomtól és vizes helyiségtől. Ezután rohamosan nőnek. Szabadban, fogságban egyaránt csapatba verődnek, és mindaddig csapatban élnek, míg a párválasztás meg nem történik. Az ivaruk - mint minden fogolyé - nehezen állapítható meg. Tapasztalt madártenyésztők is csak anyányi korban tudják megállapítani nemüket. Általában a kakasnak erősebb a testalkata, vastagabb a nyaka, pirosabb a csőre, más a fejformája és a hangja. Igaz, a szirtifogoly csak párzás idején ad hangot: "vit-vit-vit"-et. A hím és a tojó egyforma színezetű, csőrük és lábuk élénkpiros. Farokaljuk feketén szegett fehér színű, valamivel nagyobb mint a vörös fogolyé. Homlokuk hamuszürke. A két comb tollazata feketés-barnán csíkozott.

 

Aránylag jámbor és kevésbé félénk madarak, éppen ezért a rabságot is jól tűrik, könnyen szaporíthatók. Hazánkban is több pár szaporodik tenyésztőknél. 1970-től kezdődően a gödöllői kísérleti fácántelep több százat nevelt fel és enged szabadon a vadászok terítésének gazdagítására. Mindez azonban kevés sikerrel járt, mert feltűnő, a terepszínbe kevésbé beleolvadó színeződése, valamint jámbor, szelíd természete következtében szinte mind a ragadozók étlapjára kerül. A szirtifogolynak még két hasonló alfaja van: a csukár és a barnanyakú szirtifogoly. Ezekből kevesebb található nálunk. Még közelebbi rokona a vörösfogoly, amelynek nagysága azonos a hazánkban is közismert szürkefogolyéval. E faj inkább a vadászok zsákmánya, de az utóbbi évtizedben nagyon megcsappant az állománya, és így csak korlátozott számban lőhetik a vadászok.

 

Más díszmadarakkal - megfelelő nagyságú volierekben - együtt is tarthatók, kevésbé tartózkodik fák ágain, inkább a földön, bokrok aljában szeret üldögélni.

 

Húsa fogyasztható. Valaha Császár fogolynak is hívták, mivel a régi úri étrendből aligha hiányozhatott a fogolyhús.

 

Ma azonban már egyre kevesebb van e szép madárfajtából, hazánkban több állatkertet és vadasparkot tekintettem meg, és egyetlen darabot sem láttam belőlük. Fogságban nem ajánlatos földön tartani, mert a vörös giliszta petéi lerakódnak a nyelőcsőben és ezáltal megfullad. Épp ezért ajánlatos rács padozaton, vagy deszka padozaton tartani. Volierekben pedig vastag sóder almon.

 

Hazánkban egyre nehezebb beszerezni ezt a csodálatos, díszes szelíd madarat, így a szomszédos Ausztriából, vagy Németországból ajánlatos behozatni. Hátha kedvet kapnak a mi állatkertjeink is tartására.